IT IS WHAT IT IS

Van egy mondat, amit az emberek gyakran félreértenek. Sokan úgy hallják, mint a feladás nyelvét. Mint egy vállrándítást. Mint amikor valaki lemond valamiről. Pedig számomra az „It Is What It Is” soha nem ezt jelentette.

Éppen ellenkezőleg. Ez a mondat nem a vereségről szól. Hanem a valóságról. És a valóság néha kellemetlen. Sőt, gyakran az. Az ember ugyanis furcsa lény. Szeretné, ha a dolgok olyanok lennének, amilyennek elképzeli őket. Szeretné, ha igazságosabb lenne a világ. Szeretné, ha bizonyos emberek másképp viselkednének. Szeretné, ha egyes helyzetek nem történtek volna meg. Szeretné visszaforgatni az időt, kijavítani a hibákat, átírni a történeteket. Csak van egy probléma. A valóságot nem érdekli, hogy mit szeretnénk. A valóság egyszerűen van. És ezt elfogadni sokszor az egyik legnehezebb feladat az életben. Nekem sem ment mindig. Sőt. Talán éppen azért született meg ez az idézet, mert nekem sem ment.

Voltak időszakok az életemben, amikor mélyponton voltam. Anyagilag. Érzelmileg. Emberileg. Voltak helyzetek, amikor kívülről talán úgy tűnt, hogy minden rendben van, belül azonban pontosan tudtam, hogy nincs rendben semmi. És amikor ilyenkor megkérdezik az embert, hogy hogy éli meg ezt az egészet, akkor ritkán az elfogadás az első válasz. Az első válasz általában valami más. Sértődés. Düh. Mások hibáztatása. Önsajnálat. Magyarázkodás. És néha ezek teljesen emberi reakciók. Hiszen senki sem szeret vesztesnek érezni magát. Senki sem szeret kudarcot vallani. Senki sem szeret szembesülni azzal, hogy talán rossz döntéseket hozott. De az időnek van egy érdekes tulajdonsága.

Ha figyelsz, tanít. És ahogy telt az idő, egyre többször vettem észre ugyanazokat a mintázatokat. Azt, hogy bizonyos döntések bizonyos eredményekhez vezetnek. Bizonyos hozzáállások bizonyos következményeket hoznak. Bizonyos szokások bizonyos élethelyzeteket teremtenek. És amikor ezek újra meg újra ismétlődnek, akkor egy ponton már nem lehet mindent a véletlenre fogni. Nem lehet mindig a körülményeket hibáztatni. Nem lehet mindig másokra mutogatni. Mert előbb-utóbb felmerül a kellemetlen kérdés: Mi van, ha ennek egy része az én döntéseimből következik? Mi van, ha a jelenlegi helyzetem nem valami misztikus sorscsapás, hanem a korábbi cselekedeteim természetes következménye?

És ekkor kap számomra értelmet az a mondat, hogy: It Is What It Is. Mert az „ez van” nem közöny. Nem cinizmus. Nem vereség. Hanem a tények elfogadása. Ez van. Itt tartok. Ebben a helyzetben vagyok. Ezek a körülményeim. Ezek a lehetőségeim. Ezek a hibáim. Ezek az eredményeim. És csak akkor tudok bármin változtatni, ha először hajlandó vagyok őszintén kimondani, hogy mi van. Mert amíg nem fogadom el a valóságot, addig nem tudok rajta változtatni. A tagadásból nem lesz fejlődés. A sértettségből nem lesz megoldás. Az önsajnálatból nem lesz előrelépés. A valóságból viszont lehet. Még akkor is, ha nem tetszik. Különösen akkor. Nem vagyok misztikus ember. Nem vagyok ezoterikus ember.

 

Soha nem hittem abban, hogy az univerzum helyettem majd megoldja a problémáimat. Nem gondolom, hogy minden okkal történik. És nem gondolom azt sem, hogy minden mögött valamilyen titkos kozmikus terv áll. De vannak helyzetek, amikor egyszerűen nincs jobb magyarázat annál, hogy: ez van. Valaki ilyen. Ez van. Valaki sérült. Ez van. Valaki boldog. Ez van. Valaki sikeres. Ez van. Valaki sikertelen. Ez van. Valaki nem szeret viszont. Ez van. Valaki elhagy. Ez van. Valaki marad. Ez van. Az emberek gyakran összekeverik az elfogadást az egyetértéssel. Pedig a kettő nem ugyanaz. Elfogadhatom, hogy valami létezik anélkül, hogy szeretném. Elfogadhatom, hogy valaki olyan, amilyen, anélkül, hogy egyetértenék vele. Elfogadhatom, hogy egy helyzet megtörtént, anélkül, hogy igazságosnak tartanám.

Az elfogadás nem jóváhagyás. Az elfogadás egyszerűen a valóság tudomásulvétele. És van egy különösen fontos része ennek a történetnek. Mert amikor valamire azt mondom, hogy „ez van”, akkor az nem jelenti azt, hogy örökké így marad. Sőt. Éppen ellenkezőleg. Az „ez van” csak a jelen állapot leírása. Ha tudsz rajta változtatni, akkor változtass. Ha tudsz fejlődni, akkor fejlődj. Ha tudsz tanulni, akkor tanulj. Ha tudsz építkezni, akkor építkezz. De előtte nézz szembe azzal, ami van. Mert csak abból lehet elindulni. A térképen sem tudsz útvonalat tervezni, ha nem tudod, hol állsz. Az életben sincs ez másképp. Ezért szeretem ezt a mondatot. Nem azért, mert pesszimista. Nem azért, mert lemondó. Hanem azért, mert őszinte. És a világban kevés dolog felszabadítóbb annál, mint amikor megszűnsz harcolni a valósággal. Amikor nem próbálod átírni azt, ami már megtörtént. Amikor nem próbálod megváltoztatni azt, ami megváltoztathatatlan. Amikor nem keresel bűnbakokat minden helyzetre.

Hanem egyszerűen ránézel az életedre, és azt mondod: Igen. Ez van. És most nézzük meg, mit lehet kezdeni vele. Mert végső soron az élet nem arról szól, hogy mindig azt kapjuk, amit szeretnénk. Hanem arról, hogy mit kezdünk azzal, amit kaptunk. És ha tudunk változtatni rajta, akkor változtassunk. Ha nem tudunk, akkor fogadjuk el. Mert végül minden történet, minden siker, minden kudarc, minden emberi kapcsolat és minden élethelyzet ugyanoda vezet vissza. A valósághoz. És a valóság, akár szeretjük, akár nem, It Is What It Is.

A Nap is felkel reggel ha tetszik, ha nem. Ez van.