YOU OVERTHOUGHT IT AGAIN.

Az egyik legérdekesebb emberi tulajdonság, hogy képesek vagyunk teljesen valóságos akadályokat építeni olyan dolgok elé, amelyek még meg sem történtek. Sokszor nem a körülmények állítanak meg bennünket, nem a pénz hiánya, nem a tehetség hiánya, nem a kapcsolatok hiánya, hanem a saját gondolataink. Ezért szeretem ezt a mondatot: You Overthought It Again. Megint túlgondoltad.

Azért szeretem, mert szinte mindenkire igaz. Rám biztosan. És gyanítom, hogy azokra is, akik ezt olvassák. Vannak emberek, akik természetüknél fogva hajlamosabbak erre. Az örök elemzők. Az örök kattogók. Azok, akik minden helyzetet körbejárnak hatszor, mielőtt meghoznának egy döntést. Én azonban nem vagyok benne biztos, hogy ez pusztán személyiségtípus kérdése. Szerintem sokkal inkább a biztonság iránti vágy áll mögötte.

A biztonság ugyanis az egyik legerősebb emberi szükséglet. Szeretjük tudni, mi vár ránk holnap. Szeretjük kiszámítani a következő lépést. Szeretjük azt érezni, hogy kézben tartjuk a dolgokat. És amikor megjelenik egy lehetőség, amelyben van kockázat, bizonytalanság vagy ismeretlen tényező, az agyunk azonnal munkához lát. Elkezdjük elemezni a helyzetet. Mi lesz, ha sikerül? Mi lesz, ha nem sikerül? Mi lesz, ha elveszítem, amim van? Mi lesz, ha kinevetnek? Mi lesz, ha nem vagyok elég jó?

Aztán elindul a végtelen számolgatás. Összerakjuk az A tervet, a B tervet, a C tervet, majd a D, E, F és G tervet is. Minden lehetőséget megpróbálunk előre modellezni, minden kockázatot felmérni, minden problémára előre megoldást találni. Ha valaki szakmai ember, akkor még nehezebb a helyzet. Mert a szakmaiság sokszor áldás és átok egyszerre. Megtanít precíznek lenni, alaposnak lenni, felelősen gondolkodni. De egy ponton túl ugyanaz a szakmaiság válhat a cselekvés legnagyobb akadályává.

Rengeteg ember elképesztő mennyiségű munkát fektet abba, hogy meghozzon egy döntést. Kutat, elemez, számol, összehasonlít, konzultál, táblázatokat készít, stratégiákat ír, újratervez. Közben pedig észrevétlenül telik az idő. A lehetőség pedig, amely miatt az egész folyamat elindult, egyszer csak eltűnik. Nem azért, mert rossz döntést hozott volna. Hanem azért, mert végül nem hozott döntést.

Sok évvel ezelőtt beszélgettem a podcastemben egy rendkívül sikeres és rendkívül vagyonos emberrel. Az ilyen beszélgetésekben az ember gyakran vár valami bonyolult életbölcsességet vagy titkos receptet a sikerhez. Ő azonban egyetlen mondatot emelt ki, amely egész életében meghatározó volt számára. Egy mondatot, amelyet gyakorlatilag mindenki ismer.

Just do it.

A Nike szlogenje.

Első hallásra szinte túl egyszerűnek tűnik. Talán ezért nem vesszük elég komolyan. Pedig minél idősebb vagyok, annál inkább azt érzem, hogy ebben a három szóban valóban benne van valami nagyon fontos. Mert a legtöbb ember nem azért nem jut el valahová, mert nem lenne rá képes. Hanem azért, mert túl sok időt tölt azzal, hogy elképzelje az összes lehetséges akadályt.

Az említett üzletember azt mondta, hogy ha jön egy inspiráció, egy ötlet vagy egy lehetőség, akkor az első kérdés nem az, hogy miért nem fog működni. Hanem az, hogy hogyan lehetne működésre bírni. Ha nincs pénz, arra is lehet megoldást találni. Ha nincs tapasztalat, azt is meg lehet szerezni. Ha nincs kapcsolat, azt is fel lehet építeni. Nyilván nem arról beszélünk, hogy az ember vakon ugorjon fejest bármibe, és ne gondolkodjon. Hanem arról, hogy egy ponton túl a gondolkodás már nem segít, hanem akadályoz.

Mert a valóság az, hogy nagyon sokan ülnek otthon teljes biztonságban. Van munkájuk. Van rutinjuk. Van kiszámítható életük. És nincs ezzel semmi probléma. Nem mindenki akar vállalkozni, nem mindenki akar kockáztatni, és nem mindenki akar folyamatosan új dolgokat építeni. Ez teljesen rendben van. Nem lehet és nem is szabad számon kérni senkin, hogy milyen életet választ.

De van egy másik csoport is. Azok, akik pontosan tudják magukról, hogy valamiben jók. Akik érzik, hogy van bennük valami több. Akiknek van egy ötletük, egy álmuk, egy tervük vagy egy képük arról, hogy mit szeretnének csinálni. Ők viszont gyakran éveket töltenek azzal, hogy tökéletes pillanatra várnak. A megfelelő időpontra. A megfelelő körülményekre. A megfelelő összegre. A megfelelő kapcsolatra. A megfelelő tudásra.

És a tökéletes pillanat közben soha nem érkezik meg.

Mert a legtöbb dolog az életben nem akkor működik, amikor készen állunk rá, hanem attól válunk készen rá, hogy belevágunk.

Ezért született meg ez az idézet.

Nem azért, mert a tervezés felesleges. Nem azért, mert a szakmaiság nem fontos. Nem azért, mert a kockázatok figyelmen kívül hagyása bölcs dolog lenne.

Hanem azért, mert néha érdemes feltenni magunknak egy őszinte kérdést.

Valóban még több információra van szükségem?

Valóban még egy táblázat hiányzik?

Valóban még egy elemzés kell?

Vagy egyszerűen csak megint túlgondoltam?

Mert nagyon sok esetben nem az a probléma, hogy nem tudjuk, mit kellene csinálni. Pontosan tudjuk. Csak félünk megtenni az első lépést.

Pedig az élet legtöbb igazán fontos dolga nem a fejünkben történik.

Hanem akkor kezdődik, amikor végre mozdulunk.

És ha valamiben valóban hiszel, ha tudod, hogy van hozzá tehetséged, szorgalmad vagy egyszerűen csak szenvedélyed, akkor lehet, hogy nincs szükséged még egy újabb tervre.

Lehet, hogy csak arra van szükséged, hogy abbahagyd a gondolkodást.

És végre csináld.