EVERYONE IS STRUGGLING WITH SOMETHING.

Minél idősebb leszek, annál biztosabb vagyok egy dologban: mindenki küzd valamivel. Nem néhány ember. Nem azok, akiknek éppen rossz időszakuk van. Nem azok, akiknek látható problémáik vannak. Hanem mindenki. Ez az egyik legfontosabb dolog, amit az elmúlt évtizedek során megtanultam az emberekről.

Azért olyan erős számomra ez az idézet, mert elsőre talán egyszerű megállapításnak tűnik, pedig valójában egy nagyon fontos emlékeztető. Arra emlékeztet, hogy szinte soha nem látjuk a teljes történetet. Látjuk az emberek munkáját, látjuk a sikereiket, látjuk a közösségi médiában megosztott pillanataikat, látjuk a mosolyaikat, a nyaralásaikat, az új autóikat, a tökéletesnek tűnő családi fotóikat. Amit nem látunk, az a háttér.

Nem látjuk, hogy valaki mivel fekszik le este.

Nem látjuk, min gondolkodik hajnalban.

Nem látjuk, mitől fél.

Nem látjuk, mi hiányzik neki.

Nem látjuk, milyen démonokkal harcol.

Pedig szinte biztos, hogy vannak.

Valaki az alkohollal küzd. Valaki a drogokkal. Valaki a saját identitásával. Valaki a szexualitásával. Valaki a pénzzel. Valaki a munkájával. Valaki a házasságával. Valaki a magánnyal. Valaki a családjától örökölt mintákkal. Valaki a múltjával. Valaki a jövőtől való félelmével.

A lista végtelen.

És éppen ezért olyan nehéz időnként embernek lenni.

Mert amikor a saját problémáink közepén vagyunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy másoknak könnyebb. Hogy mások valahogy jobban csinálják. Hogy másoknak összeállt az életük. Hogy mások már megérkeztek valahová, ahová mi még nem.

Aztán amikor közelebb kerülünk hozzájuk, amikor beszélgetünk velük, amikor betekintést kapunk a valódi életükbe, akkor kiderül, hogy ők is ugyanúgy küzdenek valamivel.

Csak más dolgokkal.

Az elmúlt évtizedekben rengeteg emberrel találkoztam. Ismert emberekkel, gazdag emberekkel, sikeres emberekkel, olyanokkal, akikről kívülről bárki azt gondolná, hogy nekik már semmi okuk panaszra. És mégis újra meg újra ugyanabba a felismerésbe ütköztem.

Mindenkinek van valami.

Van, aki annyit dolgozik, hogy kívülről nézve már rég nem lenne szüksége rá. Anyagilag biztonságban van, mégis reggeltől estig hajt. Nem azért, mert kapzsi. Hanem mert valami belül azt súgja neki, hogy még mindig nem elég. Még mindig nem biztonságos. Még mindig nem nyugodhat meg.

Van, akinek látszólag semmi problémája nincs. Jó család, jó munka, stabil élet. Aztán egyszer csak valami mégis félresiklik, és olyan történetbe csavarodik bele, amely kívülről teljesen érthetetlennek tűnik. Elkezd inni. Elveszíti az érdeklődését minden iránt. Összeomlik egy kapcsolat. Vagy egyszerűen csak elveszíti a kapcsolatot önmagával.

És ilyenkor az ember rájön, hogy a problémák nem mindig logikusak.

Nem mindig arányosak.

És nem mindig láthatóak.

Saját magamon is ezt tapasztaltam.

Az én életemben a bizonyítási kényszer mindig erős mozgatórugó volt. A rendszerváltás utáni években, a kilencvenes évek elején a bőrszínem miatt rengeteg olyan helyzettel találkoztam, amelyet ma már szerencsére sokan elképzelni sem tudnak. Ért atrocitás, ért megaláztatás, voltak konfliktusok, voltak verekedések. Kaptam is, adtam is. Ezek az élmények nem határozzák meg a mindennapjaimat, nem ebben élek, és nem ebből építem az identitásomat. De attól még bennem maradtak.

És azt hiszem, valahol innen ered az a bizonyítási vágy, amelyet a mai napig érzek magamban.

Az az érzés, hogy folyamatosan bizonyítani kell.

Hogy többet kell teljesíteni.

Hogy jobbnak kell lenni.

Hogy meg kell mutatni.

Őszintén szólva nem gondolom, hogy ez teljesen egészséges. És azt sem tudom, hogy lehet-e teljesen megszabadulni tőle. De azt tudom, hogy nem vagyok egyedül vele.

Mert mások is hordoznak hasonló történeteket.

Van, aki a származásával küzd.

Van, aki a családjával.

Van, aki az önértékelésével.

Van, aki az identitásával.

Van, aki egyszerűen csak azzal, hogy nem találja a helyét a világban.

És vannak olyan emberek is, akik egyfajta nihilben élnek. Nem éreznek különösebb örömöt, nem éreznek különösebb fájdalmat sem. Csak sodródnak. Nem tudják, mi motiválja őket, és egy idő után már azt sem tudják, hogy mit keresnek.

Ez is egy küzdelem.

Talán kevésbé látványos, de ugyanúgy valós.

Ezért szeretem ezt az idézetet.

Mert nem sajnáltatni akar.

Nem azt mondja, hogy mindenki szenved.

Nem azt mondja, hogy mindenki boldogtalan.

Egyszerűen csak emlékeztet arra, hogy mindannyian hordozunk valamit.

És amikor ezt felismerjük, talán egy kicsit türelmesebbek leszünk egymással.

Egy kicsit kevésbé ítélkezünk.

Egy kicsit kevésbé hisszük azt, hogy a másiknak könnyű.

És talán egy kicsit kevésbé érezzük magunkat egyedül.

Mert ez az idézet valójában erről szól.

Nem a problémákról.

Hanem a kapcsolódásról.

Arról a felismerésről, hogy bár mindannyian más történetet élünk, van valami, ami közös bennünk.

Ezért amikor egyszer szembejön veled valaki egy pólóban, egy sapkában vagy bármilyen tárgyon ezzel a mondattal, talán nem egy idézetet fogsz látni.

Hanem egy emlékeztetőt.

Arra, hogy nem vagy egyedül.

Mert akár látszik, akár nem,

everyone is struggling with something.